Egyet kell értenünk abban, hogy a kompromisszumokkal teli esküvő nem csak hogy nem jó, de egyenesen riasztó, ha belegondolunk, ez a helyzet a lemondásokat veszi alapul. Lemondani az álmokról aligha pozitív érzés. Ha életünk nagy napjának szervezése a lemondás körül forog, másképp, és nem jó értelemben lesz maradandó az élmény.

Mit tehetünk, ha kevés a pénzünk, de ki akarjuk hozni a maximumot a napból? Egyáltalán honnan tudjuk, hogy kevés a pénzünk? Mihez képest az? De nézzük meg a másik oldalt is, mielőtt továbbmennénk: korlátlan forrás áll rendelkezésünkre, mindenre jut, mindenből a legdrágábbra is. Azért a két véglet, hogy lássuk, a szervezési kérdések sok esetben egyáltalán nem pénzközpontúak.

Kezdjük a második esettel, amikor is nem vagyunk szűkében a pénznek. A legjobb helyet akarjuk, a legdrágább ruhát, a legfinomabb ételt, stb. Mit ronthatunk el, hiszen nincs gondunk, csak elő kell venni a bankkártyát és összeállnak a dolgok. Hm? Valóban? Talán itt a legegyértelműbb, hogy elkél a szervezési segítség, amit ki is tudunk fizetni. De miért fizetnénk, ha mi magunk is fel tudjuk hívni a szolgáltatókat, és amúgy is a mi napunk, el tudjuk dönteni, hogy mi a jó nekünk! Tegyük fel, hogy ügyesek, türelmesek és szerencsések is vagyunk és valóban minden összeáll.

Aztán eljön a nagy nap! Ott állunk félig felöltözve, vágyakozó pillantásaink a legdrágább és legszebb ruhánkra tévednek, mindez az álomhotel egyik álomszobájában velünk történik....

.... amikor megjelenik valaki és kérdez valamit, amiben nekünk kell döntenünk. És ezzel elkezdődik a problémák nyitótánca, egy végtelenített sor, melyben egymás után lépnek színre a döntéseinkre váró szereplők. Olyan táncosok ők, akik perdülnek, fordulnak, s rögvest magukkal is sodornak. Érkeznek az egyre zavarosabb helyzetek, melyek megoldása ránk vár, hiszen mi vagyunk a napunk szervezői, ránk minden percben szükség van! Lazán leintjük a sminkest, a fodrászt, átlibbenünk szemrevételezni az asztalokat, hiszen mindjárt jönnek a vendégek, egy mosoly ide, egy másik oda, hiszen a dekoros csak a mi szavunkra vár, a zenészek hosszabbító után könyörögnek, átfut rajtunk a kétely, miért nem a szálloda munkatársát kérdezik? A fotós a forgatókönyv utolsó változatát várja, mindeközben előtűnik egy újabb zuhany víziója, a szó átvitt és szó szerinti értelmében is, mert még csak délelőtt tíz óra, de már sokadszor izzadtunk le, míg az összes barátnőnk csak most eszmél a tegnapi party pezsgőmámoros felhőjéből nekünk észnél kell lenni! Közben újabb emberek érkeznek, ezen a ponton megkérjük anyánkat és a leendő anyóst, hogy vegyék ki a részüket és intézzék már el, hogy a bérelt kocsi ehhez a bejárathoz és ne a másikhoz álljon, szerezzenek már egy hosszabbítót és keressék meg a vőfélyt!

Mindeközben a sminkesünk és a fodrászunk unottan mered maga elé a szobánkban, mi a szálloda folyosóit szeljük, csapzott hajjal, idegesen, s eme lélektani pillanatban kinyílik egy ajtó és megjelenik életünk majdani párja. Egymásra segélykérő pillantásokat vetünk, ő nem találja a nyakkendőt, mit a józan eszünket, de valahogy majd  csak túl leszünk az egészen.Csekély vigasz, hogy egyszer minden véget ér....

Órákkal később rezignáltan állapítjuk meg, hogy milyen jó és szép nap volt, igaz, hogy a vendégekre alig maradt idő, azt sem tudjuk melyik ajándékot kitől kaptuk, hogyan zajlott a ceremónia és az egész, de majd visszanézzük a felvételen....és mielőtt megnyugodhatnánk, a leszálló éj csendes, mondhatnánk sunyi leple alatt történt valami, ami a hajnali eszmélésünket újabb próba elé állítja.....folyt. köv.